2009-05-14

Prágai konferenciabeszámoló és a CAGI-HUNAGI összefogás előnyei

MÉTA (MTA ÖBKI) posztere Prágában. Képek: Juhász Géza Péter, a HUNAGI fotógyűjtemény, 2009
2009. május 11 és 13 között, Prágában „Joint International Conference” összefoglaló néven több, térinformatikai vonatkozású workshop és konferencia zajlott párhuzamosan. Az eseménysorozat mottója „a válság, mint krízis és lehetőség” volt.
A rendezvényen a HUNAGI koordinálásával három magyar poszter került kiállításra, a MÉTA, TeIR és a VINGIS rendszerek bemutatásának céljával, mely az eSDI-NET+ projekt európai térinformatikai infrastruktúra felméréséhez kapcsolódik. A cseh térinformatikai társaság (CAGI) elnökének (a képen) és a magyar HUNAGI képviselőnek tárgyalása során megállapításra került, hogy a jövőben, a két szervezet összefogásával, olyan projekteket szükséges kezdeményezni, melyek a Közép- Kelet Európai térség tagállamainak bevonásával, azok térinformációs-infrastruktúrájának innovatív fejlesztését és alkalmazását tűzik ki célul. Kiemelendő, hogy az említett térségből, csupán a CAGI és a HUNAGI tagja az EUROGI-nak, s az utóbbi évek tapasztalata alapján, a szervezeti tagságban rejlő lehetőségek hatékonyabb kihasználása, kizárólag összefogással lenne elérhető. Az együttműködés első konkrét hozadéka a „Visegrad fund” keretében, közösen beadott pályázat sikere lehet, de attól függetlenül is keresni kell a lehetőséget, közös ötletek, javaslatok megvalósítására.
2009. május 13.
Összeállította:
Juhász Géza Péter (VÁTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése