2007-01-17

Virtuális valóság és térinformatika: a körkérdés-kísérlet első eredményei




Térinformatika - HUNAGI együttműködésben körkérdések a nemzetközi szakmai szervezetekhez


A körkérdéseket kísérőlevéllel 16 szervezet titkárságára irányítottuk, többnyire a HUNAGI kapcsolattartóin keresztül. Mivel már két csatornán is (GISIG, UNGIWG)visszajutottak a feltett kérdések e hét elején, itt az ideje, hogy Dr. Szabó Szilárd főszerkesztő levelét az általa összeállított kérdésekkel a hazai térinformatikai közösség tagjaival is megismertessük és azokra válaszokat várjunk.

"Annak akit illet!
Térinformatika Magyarország vezető térinformatikai (geospatial) szaklapja. Többször is foglalkoztunk a térbeli információkezelés jövőjével. Érdekes, és sokat ígérő lehetőségnek ítéljük meg a Virtuális Valóság (Virtual Reality – VR) kérdését szakmánk szemszögéből is. Partnerünk, a HUNAGI nemzetközi kapcsolatain keresztül keresünk olyan kutatókat, fejlesztőket, akik ezzel a kérdéssel – ezen belül is a VR és a GIS, illetve térbeli adatkezelés kapcsolatával – foglalkoznak, s akik az alábbi kérdésekre válaszolni tudnak:

Melyek a Virtuális valóság kutatás legfontosabb kérdései? Mióta foglalkoznak ezzel? Milyen eredményeket értek el?
Vessünk egy pillantást a jövőre! Mikorra várható, hogy a Virtuális Valóság, mint termék is megjelenik, és nem csupán a kutatók, hanem a társadalom széles köre használhatja majd? Milyen feladatokra lesz használható ez a jövőbeli termék/szolgáltatás?
Mi jelenti ma a legnagyobb problémát, akár a szükséges eszközök, akár a szoftverfejlesztés tekintjük?
Mi változik meg a világban, ha egyszer a Virtuális Valóság és az ugyancsak gyakran emlegetett Bővített Valóság (Augmented Reality) megjelenik, és a szakemberek jelentős része a munkájához, a hétköznapi emberek pedig egyfajta élményszerzéshez használja majd azt? Kell-e aggódnunk amiatt, hogy a valós világ mellett egy mesterséges világ is elérhetővé válik számunkra, és emiatt mindaz, ami ma az emberiség élményanyagát jelenti csak egy (és talán nem is a legizgalmasabb) lesz az elérhető élményanyagnak?
Válaszaikat nagy érdeklődéssel várom:
Dr. Szabó Szilárd
A Térinformatika (Magyarország) szaklap főszerkesztője"

Várjuk a hírnaplónk olvasóinak válaszát is a következő címekre: terinformatika@t-online.hu
másolatban: hunagi@hunagi.hu

A körlevelet Tóth Mária fordításában a HUNAGI a következő kísérőlevéllel küldte meg az alább felsorolt szervezetek és intézmények titkárságai részére:
"Dear Madames/Sirs,
In the partnership framework with the Editor of the leading geospatial journal in Hungary called "Térinformatika" I submit below some questions to be answered formulated recently by Dr. Szabo in the Virtual Reality (VR) and GIS/spatial data management context.
It would be very much appreciated, if you would circulate the letter below among your members asking for the contribution of their experts in order to collect as much relevant opinions as possible from the spatial data communities. All contribution published will be referred in the edited overview paper. Illustrations are also encouraged to demonstrate GIS/spatial data applicability in VR
If you or your members know experts, workshops specifically active in this area outside of your community (i.e. artificial intelligence, robot vision, simulation and modelling, civil engineering, architectural design and urban planning, intelligent transportation systems,biomedicine etc), please convey this e-letter directly also to them .
Your collaboration will be acknowledged.
Waiting for your answers,
Dr.Gabor Remetey-Fülöpp
Secretary General, HUNAGI
N.B. This letter will be sent out in the next 12 hours to EUROGI, GSDI Association, International Society on Digital Earth, CEOS WGISS, ISPRS, GISIG, EuroSDR, EARSeL, AGILE, FIG Commission 3, UNGIWG, UNESCO IFAP, ICA, EuroGeoSurvey, CLGE and EuroGeographics as well as for some individual experts. As spin-off result, HUNAGI will make a statistics on the effectivity of such a circular using the inter-organisational links. Any methodological remarks, comments and suggestions are welcomed."

Eddig visszajelzés érkezett a GISIG, és UNGIWG, ISDE szervezetektől továbbá az UNESCO IFAP dél-afrikai információs társadalom kutatóhelyétől. Ha a hírlánc jól működik, tagszervezeteink természetesen ugyanezt a levelet megkaphatják a pán-európai vagy szakmai világszervezeteiktől. Mindenesetre várakozással figyeljük, hogy lesz e válasz a feltett kérdésekre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése